Közösségi szolgálat

AFG


A Köznevelési törvény (CXC törvény) alapján 2016-tól a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. Így az érettségi a tantárgyi tudás mérésén túl a szociális készségek, a társadalmi érzékenység kialakításában is szerepet játszik.


Közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása,


20/2012 EMMI rendelet: A közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések:

133. § (1)- A középiskola feladata és az intézmény vezetőjének felelőssége a tanuló választása alapján az iskolai közösségi szolgálat megszervezése állami, önkormányzati, civil, nonprofit szervezetnél, illetve a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetnél, középiskola magánszeméllyel kötött megállapodása alapján magánszemélynél vagy saját intézményben. Ennek keretében meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban, az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet


A közösségi szolgálat keretei között

  • az egészségügyi
  • szociális és jótékonysági
  • az oktatási
  • kulturális és közösségi
  • környezet- és természetvédelmi
  • katasztrófavédelmi
  • az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős
  • az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység.

A tizenhatodik életévét be nem töltött önkéntes által a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg

  • a)  tanítási szünet ideje alatt a napi három órát és a heti tizenkét órát
  • b)  tanítási időben a heti hat órát és
  • ba)  tanítási napon a napi két órát
  • bb)  tanítási napon kívül a napi három órát.

A tizenhatodik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes által a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg a napi négy és fél órát és a heti tizennyolc órát.

Szervezet megnevezése, címe

Kapcsolattartó

EM dátuma

1 Aqua Hotel Kistelek Kft. 6760 Kistelek, Kossuth utca 3. Gilicze Edina 2017.11.20
2 Baks Községi Önkormányzat 6768 Baks, Fő utca 92. Tóth Zsuzsanna 2017.06.19
3 Baks Községi Önkormányzat 6768 Baks, Fő utca 92. Tóth Zsuzsanna 2019.06.26
4 Baks Községi Önkormányzat 6768 Baks, Fő utca 92. Huszka Bálint 2021.08.02
5 Baksi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület 6768 Baks, Fő utca 104. Lép János elnök 2021.08.12
6 Baksi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület 6768 Baks, Fő utca 104. Gilicze Edina 2022.01.29
7 Balástyai Csudavilág Óvoda és Bölcsőde 6764 Balástya, Széchenyi utca 3. Gilicze Edina 2019.01.01
8 Balástyai Integrált Szociális Intézmény 6764 Balástya, Rákóczi utca 5. Böröcz Lászlóné 2021.06.22
9 Confidance Kft. 6120 Kiskunmajsa, Katona J. utca 15. Kunhalmi István 2022.02.11
10 Csengele Községi Sport Egyesület 6765 Csengele, hrsz. 102/15 Kun-Szabó Tibor 2016.09.05
11 Csengelei Alapfokú Művészeti Iskola 6765 Csengele, Deák F utca 25. Czirok Zoltán 2018.10.16
12 Csengelei Általános Iskola 6765 Csengele, Deák F utca 24. Longa Istvánné 2016.11.25
13 Csengelei Közös Önkormányzati Hivatal 6765 Csengele, Petőfi u. 13. Dr. Tóth Tibor Imre 2016.07.08
14 Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Szeged, Napos út 4. Galiba Gábor 2014.09.15
15 Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kisteleki Tagintézménye 6760 Kistelek, Ifjúság tér 4. Székesiné Huszka Katalin 2019.01.01
16 Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kisteleki Tagintézménye 6760 Kistelek, Ifjúság tér 4. Székesiné Huszka Katalin 2018.12.01
17 Csongrádi Óvodák Igazgatósága 6640 Csongrád, Templom utca 4-8. Tóthné Fodor Zsuzsanna 2019.02.01
18 DARU Közhasznú Egyesület 6754 Újszentiván, Felszabadulás u. 7. Szlobodán Vukoszávlyev 2018.06.19
19 Esély Szociális Alapellátási Központ 6640 Csongrád, Kossuth tér 7. Kissné Vékony Éva 2019.09.01
20 Gémes Eszter Községi Könyvtár Balástya 6764 Balástya, Rákóczi utca 32. Kocsisné Benkő Beáta 2021.11.01
21 Gondozási Központ 6768 Baks, Fő út 114. Ternai Levente 2016.03.11
22 Grosics Gyula Kollégium 5700 Gyula, Kétegyházi ú 2. Karsai Károly 2020.06.09
23 Harmath József 6760 Kistelek, Bercsényi u. 5. Harmath József 2015.09.28
24 Ifjú Keresztények Egyesülete 6760 Kistelek, Bercsényi utca 5. Buzai Csaba 2022.03.11
25 Justh Zsigmond Városi Könyvtár 5901 Orosháza Kossuth utca 3. Korom Éva Andrea 2019.04.01
26 Károly Óvoda 6630 Mindszent, Szabadág tér 4. Korom Éva Andrea 2019.04.01
27 Kárpátia Kincsesház Kistelek Nonprofit Kft. 6760 Kistelek, Petőfi utca 7-9. Vass Rozália 2021.09.01
28 Kárpátia Kincsesház Kistelek Nonprofit Kft. 6760 Kistelek, Petőfi utca 7-9. Vass Rozália 2022.01.01
29 Kelet-Európa Misszió Alapítvány 2365 Inárcs, Szőlő-hegy 1. Maxim Norbert 2017.07.03
30 Kiskunmajsa Város Polgárőrsége 6120 Kiskunmjsa, Kálvária utca 12/A Bera Tamás 2017.12.04
31 Kistelek Kistérségi Küzdősport Egyesület 6760 Kistelek, Liget u. 5. Sípos Dániel 2015.09.21
32 Kistelek Város Művelődéséért és Sportéletéért Közhasznú Közalapítvány 6760 Kistelek, Árpád u. 1. Vass Rozália 2018.05.02
33 Kistelek Városi Önkormányzat 6760 Kistelek, Árpád utca 1-3. Gombosné Nagy Katalin 2019.04.01
34 Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola 6760 Kistelek, Petőfi utca 8. Szombathelyi Árpád 2016.06.13
35 Kisteleki Általános Iskola 6760 Kistelek, Petőfi u. 9. Pappné Guba Éva 2015.09.01
36 Kisteleki Ede Városi Könyvtár 6760 Kistelek, Kossuth tér 2. Erdélyi Csilla 2017.10.01
37 Kisteleki Rózsaliget Kollégium 6760 Kistelek, Ifjúság tér. 4. Borsik Erzsébet 2015.09.01
38 Kisteleki Testedző Egyesület 6760 Kistelek, Árpád u. 1-3. Bárkányi Péter 2017.06.18
39 Kömpöc Község Önkormányzata 6134 Kömpöc, Petőfi u. 10. Tisoczki László 2016.07.01
40 Környezetvédő Turisztika és Természetjáró egyesület 6760 Kistelek, Aranysziget tér 2. Kelemen Zita 2022.07.04
41 Kőrös Judo Egészség Nevelés Segítség Sportegyesület 2756 Nagykőrös, Vak Bottyán u. 3/A Dr. Hajdú László 2015.09.21
42 Kövér Béla Bábszínház Kiss Ágnes 2022.06.09
43 Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Budapest, 1134 Dózsa György út 51. Szkalonai János 2018.05.03
44 Magyar Kajak Kenu Szövetség, Budapest, Latorca u. 2. Schmidt Gábor 2017.06.18
45 Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 6721 Szeged, Bárka utca 6/B Sasvári Krisztina 2019.01.01
46 Majsai Ciróka Alapítvány 6120 Kiskunmajsa, Csontos Károly u. 7. Váradiné Balogh Piroska 2016.05.23
47 Medicoter Kft. 6763 Szatymaz, Kamenszky u. 3. Dobos Jánosné főnővér 2020.12.01
48 Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged, Petőfi S. sgt. 75. Tóth Margit 2015.10.05
49 Nagykamarás Gondozási Központ 5751 Nagykamarás, Petőfi utca 24. Megyeriné Gazdag Brigitta 2021.06.01
50 Napsugár Otthon 6760 Kistelek, Kossuth u. 41. Kerepeczki Magdolna 2015.09.01
51 ÓNTE Nonprofit Kft. 6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. Kardos Tamás 2019.01.01
52 Ópusztaszer Község Önkormányzata 6767 Ópusztaszer, Tóhajlat 130. Makra József 2014.09.26
53 Ópusztaszer Községi Önkormányzat Bölcsődéje 6767 Ópusztaszer, Felszabadulás u. 28. Nagyné Papp Ildikó 2016.05.23
54 Összefogás Csongrádért Egyesület 6640 Csongrád, Dob utca 10. Murányi László 2021.06.01
55 Pádua Szent Antal Plébánia 6764 Balástya, Széchenyi utca 9. Antal Imre 2021.09.01
56 Plain-Rock Egyesület 6100 Kiskunfélegyháza, Halasi út 33. Ónodi Árpád 2020.09.24
57 PONT MI Közhasznú Egyesület 5553 Kondoros, Hősök tere 4-5. Szlávik Krisztina 2022.02.11
58 Pro-Art Alapfokú Művészeti Iskola 6760 Kistelek, Kossuth u. 5. Zsom Olivér 2015.09.01
59 Pro-Art Elit Táncakadémia és Kulturális és Sport Egyesület 6760 Kistelek, Kossuth utca 5. Szalai Ágnes 2021.05.01
60 Szatymazi Sportegyesület 6763 Szatymaz, II. 115. Szabó Csaba 2016.09.01
61 Szent Imre Plébánia 6765 Csengele, Május 1. utca 34. Zólyom-Katona Theodóra 2021.06.01
62 Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Fő út 82. Somogyiné Utasy Ibolya 2016.01.05
63 Szilágyi Mózes Ferenc 6767 Ópusztaszer, Árpád utca 18-19. MÓZES VENDÉGHÁZ Szilágyi Mózes Ferenc 2016.02.02
64 SZKTT Óvodái 6772 Deszk, Móra Ferenc utca 2, Marótiné Balogh Zita 2020.06.01
65 Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat 6760 Kistelek, Tisza utca 1. Rácz Zoltánné Bukor Anita 2021.07.01
66 Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat „BÓBITA CSALÁDI NAPKÖZI” 6760 Kistelek, Ifjúság tér 4. Sejbenné Mészáros Edit 2016.06.13
67 Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat „Bóbita Családi Napközi” 6760 Kistelek, Ifjúság tér 4. Piacsekné Kurucsai Erzsébet 2016.06.13
68 Szoldance TSE 5008 Szolnok, Kertész utca 96. Püspöki-Markó Ágnes 2019.06.01
69 Térségi Közös Igazgatású Köznevelési és Gyermekjóléti Intézmény Csizmazia György Óvoda 6769 Pusztaszer, Kossuth u 55. Petkov Gáborné 2016.05.23
70 TKI Köznevelési és Gyermekjóléti Intézmény Bölcsőde 6760 Kistelek, Ifjúság tér 1. Sejben József 2016.09.26
71 TKI Köznevelési és Gyermekjóléti Intézmény Hétszínvirág Óvoda 6760 Kistelek, Petőfi u. 28. Csíkosné Frányó Mónika 2015.09.01
72 TKI Köznevelési és Gyermekjóléti Intézmény Szivárvány Óvoda 6760 Kistelek, Ifjúság tér 1. Sejben József 2015.09.01
73 Tömörkény Községi Önkormányzat 6646 Tömörkény, Ifjúsági utca 8. Bánfi Valéria könyvtáros 2019.02.01
74 Újszentiván Községi Önkormányzat 6754 Újszentivén, Fő utca 7. Révész Rozália óvodavezető 2021.06.01
75 Csengelei Polgárőr Csoport 6765 Csengele, Deák Ferenc utca 11. Bitó Péter 2022.09.01
76 Spirit Tánc Sport Egyesület 6728 Szeged, Fonógyári út 8. Zsom Olivér 2023.04.26.
77 Gergely Gábor egyéni vállalkozó 6767 Ópusztaszer HRSZ. 044/40 Gergely Gábor 2023.06.08.
78 Gergely Gábor egyéni vállalkozó 6767 Ópusztaszer -Csillagösvény Labirintus HRSZ. 044/40 Gergely Gábor 2023.06.08.
79 Mackó-Kuckó Óvoda 5600 Békéscsaba, Orosházi út 56. Orczifalvi Éva óvodavezető 2023.08.07.